Programelőzetes 2017

3D séta Balatonszárszón

pano360 logo

József Attila Emlékház

jozsef attila emlekhaz

Csukás Színház

csukasA5 2 1

Sárkányfesztivál 2016

sarkanyfesztival 2016 1

Látogatás számláló


2013. január

Január 09. (szerda) 15 óra - Községi Könyvtár

Jónás Sándor: Lovak és lókötők c. könyvének bemutatója, vendégünk a szerző.

 

Január 11. (péntek) 18 óra - Művelődési Ház

Társastánc tanfolyam indul a C&M Dance Stúdió oktatóival 15 éves kortól.
Információ: Kovács Franciska 30/638-3841

 

Január 11. (péntek) 16:30 - Művelődési Ház

Néptánc szakkör működik 5-10 éves gyerekek számára a Művelődési Házban minden pénteken fél 5-től, amelyre várunk minden táncolni szerető leányt és  fiút. A táncokat oktatja: Szabó Zsolt.

 

Január 19. (szombat) 16 óra

Újévköszöntő Gálaműsorra várunk mindenkit szeretettel a József Attila Művelődési Házba január 19. (szombat) 16 órára. Fellépnek az óvodások, az iskola, zeneiskola diákjai, a település művészeti csoportjai. Forralt bor és forró tea várja a közönséget a Művelődési Házban.

 

Január 22. (kedd) 14 óra

Magyar Kultúra Napja a Művelődési Házban.
„Visz a vonat” címmel Kilin Ildikó színművésznő zenés-verses József Attila műsora
Közreműködik: Hegedűs Valér zongoraművész.

 

Január 26. (szombat) 15 óra - Művelődési Ház

Nyugdíjas Klub farsangi mulatsága – mindenki névnapja

 

Január 28. (hétfő) 17 óra – Művelődési ház

Játsszunk együtt a Nyugdíjas Klubbal

 

Február

Február 09. (szombat)

Táncház kicsiknek-nagyoknak
Járd ki lábam, járd ki most!
Táncházba hívunk kicsiket és nagyokat február 9-én a Művelődési Házba.
15:00 – 17:00 között: kézműves játszóház gyerekeknek, óvodás gyerekjátszó szülőkkel
17.00 – 19:00 között: „Magam járom" - Gyermektáncház
19:30-tól: Táncház nagyobbaknak, felnőtteknek (mezőségi, széki, kalotaszegi táncok)
Táncokat tanítják: Nemes Szilvia és Csaba Zsolt, a Magyar Állami Népi együttes táncosai
Zene: Re-Folk Zenekar (Keszthely)
Büfé lesz! Belépődíj: gyerekeknek díjtalan, 15 éves kortól 500 Ft.
Szeretettel várunk minden tánckedvelőt, kezdőket és haladókat egyaránt!

 
Február 22. (péntek) 18 óra

Sportegyesület közgyűlése

 

Február 23. (szombat) 15 óra

„Balatonszárszó, ahol élni jó” címmel meghirdetett fotópályázatra beérkezett fotók kiállításának megnyitója a Községházán.

 

Február 23. (szombat) 20 óra

Szárszói Polgárőr Egyesület farsangi bálja a Művelődési Házban.

 

József Attila Művelődési Ház állandó programjai:

Jóga torna (Községi Könyvtárban)    hétfő 17:30-18:30
Kondicionáló torna    kedd 17:30-18:30
Nyugdíjas Néptánc és Dalkör    hétfő 17:00-19:00
Baba-Mama Klub    kedd 10.00-11:30
Soli Deo Gloria Kórus    szerda 18:00-20:00
Szárszói Énekstúdió     szombat 15:00-17:45
Szárszó Néptáncegyüttes    kedd 19:00-22:00
csütörtök 19:00-22:00
Zenebölcsi    péntek 09:30-10:30
Néptáncszakkör    péntek 16:30-18:00
Szárszói Kabarészínpad    péntek 18:00:20:00

 


2012. január

 

Január 09. (hétfő) 18 óra, Művelődési Ház

Együtt az egészségért! A most alakuló életmód klubba várja szeretettel az érdeklődőket Schmidtné Bereczki Ibolya természetgyógyász.

Január 14. (szombat) 16 óra

Újévköszöntő Gálaműsor a József Attila Művelődési Házban, fellépnek az óvodások, az iskola, zeneiskola diákjai, a település művészeti csoportjai. Forralt bor és forró tea várja a közönséget.

Január 20. (péntek) 14 óra

Az általános iskola Magyar Kultúra Napi ünnepi műsora a József Attila Művelődési Házban.

Január 21. (szombat)

20 órától a Szülői Munkaközösség Jótékonysági Bálja a József Attila Művelődési Házban, előtte 16 órától buli a gyerekeknek, amelyen lesz süti, szendvics, üdítő és tombola. 

Január 25. (szerda) 17 óra

Találkozás Obádovics J. Gyula matematikussal és regényíróval a József Attila Művelődési Házban. A „Nonstop szerelem” című frissen megjelent regényének bemutatója.
A szerzővel beszélget Dancsecs Klára.
Dedikálással egybekötött  könyvárusítás a helyszínen.

Január 28. (szombat) 15 óra

Nyugdíjas Klub farsangi mulatsága

Január 31. (kedd) 17 óra

Somogyvári Ildikó foltvarró bemutatója a NABE szárszói csoport klubjában (Szemesi u. 3.)


2012. február

Február 4. (szombat) 16 óra

Irodalmi játék a Községi Könyvtárban

Február 11. (szombat) 20 óra

Szárszói Polgárőrszervezet farsangi bálja a József Attila Művelődési Házban.

Február 18. (szombat) 09:00 – 19:30

II. HANG-ERŐ Tehetségkutató Verseny a József Attila Művelődési Házban.
09:00 – 15:30 Válogató – I. forduló
16:00 – 19:30 Döntő – II. forduló

Február 24. (péntek) 18 óra

Balatonszárszói Sportegyesület közgyűlése


2012. március

 

Március 12. (hétfő) 16 óra – Községi Könyvtár

 "Tavaszra várva" címmel Schmidtné Bereczki Ibolya természetgyógyász titkokat árul el az immunerősítésről és a méregtelenítésről.

Március 24. (szombat) 16 óra – Községi Könyvtár

„Játsszunk együtt! 3.” – Tavasz, szerelem
 Lengyel Zsófia, a Színjátszó Műhely vezetője várja zenével és jókedvvel a
fiatalokat és az örökifjakat.

Március 15. (csütörtök) 10:00 – József Attila Művelődési Ház

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezés

Március 25. (vasárnap) 15 óra

Víz napi Balcsi-party a NABE szárszói csoportjával a Tóparti parkban


Március 31. (szombat) 15 óra – József Attila Művelődési Ház

Húsvétváró játszóház a Családosok Szárszóért Civil Szervezet és a NABE szárszói csoportjával

 


2012. április

 

Április 11. (szerda)

25. Költészet Napja ünnepség és megyei szavalóverseny

Április 23. (hétfő) – Művelődési Ház

„Játsszunk együtt!” – Nyugdíjas Klub és a NABE közös rendezvénye

Április 30. (hétfő) – Szabadidő park

Szárszói Majális főzőversennyel, szórakoztató programokkal

 


2012. december

December 01. (szombat) 15 óra

Mézeskalács sütés a gyerekekkel a Családosok Szárszóért Civil Szervezet szervezésében a Művelődési Házban.

December 02. (vasárnap) 14 óra

Advent első vasárnapján a Zeneiskola növendékek és a hittanos tanulók adventi műsora a Református templomban.   

December 02. (vasárnap) 15:30

Ünnepváró kiállítás megnyitója a Községháza előcsarnokában.

December 06. (csütörtök)

A Mikulást várják a Százszorszép Óvodába.
Mikulás-délután a József Attila Általános Iskolában.

December 08. (szombat) 16 óra – Mikulás nap

Ajándék a Mikulás puttonyából
Tompeti és Barátai zenés műsora
Gyerekek megvendégelése
Családosok Szárszóért  Civil Szervezet és a Művelődési Ház közös programja.   

December 09. (vasárnap) 15 óra

Advent második vasárnapján zenés műsor a Zenepavilonnál
Közreműködnek:
Soli Deo Gloria Kórus
Szárszói Énekstúdió
Végh Szabocs és barátai: Hajdú Bálint Kados és Skálát Sándor

December 12. (szerda)

Az Óvoda Katica csoportja Karácsonyi műsorral örvendezteti meg a nyugdíjasokat.

December 15. (szombat) 10 óra

Zeneiskola Karácsonyi koncertje a Művelődési Házban.

December 18. (kedd)

Közös Karácsony az Óvodában.

December 21. (péntek) 10 óra

    Iskolai karácsonyi ünnepség a Katolikus templomban.

December 21. (péntek) 18 óra

„Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön…”
Soli Deo Gloria Kórus karácsonyi hangversenye a Katolikus templomban.

December 28. (péntek) 15 óra

Szárszói Fiatalok Baráti Körének 2. találkozója a Művelődési Házban.

December 31. (hétfő)

Óévbúcsúztató szilveszteri mulatság a Művelődési Házban.


József Attila Művelődési Ház állandó programjai:

Jóga torna (Könyvtár)    hétfő 17:30 - 18:30

Kondicionáló torna    kedd 17:30 - 18:30

Nyugdíjas Néptánc és Dalkör    hétfő 17:00 - 19:00

Ritmikus gimnasztika    szombat 09:00 - 13:00

Soli Deo Gloria Kórus    péntek 18:00 - 20:00

Szárszói Énekstúdió     szerda 15:00 - 18:00

Szárszó Néptáncegyüttes    kedd, csütörtök 19:00 - 22:00

Életmód Klub    csütörtök 18:30 – 20:00

Zenebölcsi    péntek 10:00-11:00

 


Szálláskereső

szallaslogo3

Gyermek- és családbarát Balatonszárszó

image kiadvany 2016 1k

Balatonszárszó a Facebookon

facebte