TÁJÉKOZTATÓ A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS FELOLDÁSÁRÓL

Tisztelt Balatonszárszóiak, tisztelt Ingatlantulajdonosok!

A Kormány 2020. március 11-én hirdetette ki a veszélyhelyzetet a tömeges megbetegedést okozó koronavírus járvány miatt, majd az állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében március 28-tól kijárási korlátozást vezettek be. A korlátozás ideje alatt kizárólag a jogszabályban meghatározott alapos indokkal lehetett elhagyni a lakó- vagy tartózkodási helyet.

A Miniszterelnök múlt heti bejelentése szerint a járvány elleni védekezés 2020. május 4-től új szakaszba lép.

A mai naptól hatályos a védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet), amely a kijárási korlátozást vidéken feloldotta, a korábbi szigorú rendelkezések csak az ország legsűrűbben lakott és legveszélyeztetettebb területein - Budapesten és Pest megyében - maradtak meg.

 

Vidéken tehát 2020. május 4-től - bizonyos speciális szabályok betartása mellett - szabadon lehet mozogni, ugyanúgy, mint a kijárási korlátozás elrendelése előtt. Eszerint:

- Valamennyi üzlet a korábbi nyitva tartásának megfelelően nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.

- A vendéglátóhelyek - így az éttermek, a kávézók, a cukrászdák, a büfék stb. - kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, ital elfogyasztása megengedett.

A vendéglátó üzleten belül - az ott foglalkoztatottak kivételével – továbbra is tilos tartózkodni. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

- A vendéglátó üzlet üzemeltetőinek a rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1. napjáig nem kell a közterület-használati díjat megfizetniük az  üzlet közterületen működő terasza után.

- A szolgáltatások – pl. kozmetika, szolárium, masszázs, magán egészségügyi szolgáltatók -  bárki által szabadon igénybe vehetők, a szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható.

- Megnyithatnak a strandok, valamint a szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumok és  állatkertek.

- Védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok is látogathatók lesznek.

- A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról az üzemeltetőknek kell gondoskodni. (A vendéglátóhelyeken a védőtávolság betartása asztaltársaságonként értendő.)

- Vallási közösség szertartása, továbbá polgári házasságkötés és temetés is tartható a megfelelő védőtávolság megtartásával.

- A felsőoktatási intézmények a hallgatók által a rektor döntése szerinti rendben látogathatók.

A sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésről szóló 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet értelmében:

- sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható,

- a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett.

Ez alapján mától látogathatók a fitnesztermek, a csoportos edzések, igénybe vehetők a különböző sportlehetőségek akár szabadtéren, akár zárt térben.

Szabályok, amelyeket továbbra is be kell tartani:

 

  • Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől (a közös háztartásban élők kivételével) lehetőség szerint legalább 1,5 méter tartani.
  • Tilos a gyülekezés és a sok ember találkozásával járó rendezvények látogatása.
  • Az üzletekben, vásárlás során és a tömegközlekedési eszközökön kötelező az arc eltakarása maszkkal, kendővel, sállal.
  • A 65 év felettiek továbbra is csak 9 és 12 óra között vásárolhatnak bizonyos üzletekben; ekkor a 65 évnél fiatalabbak nem tartózkodhatnak ott.
  • A Balatonszárszói Helyi Termelői Piacra vonatkozó polgármesteri rendelet továbbra is hatályban marad. A piacot a évüket betöltött személyek kizárólag 8.00 óra és 9 óra 30 perc között látogathatják. Ebben az időszakban rajtuk kívül a piacfelügyelő és az ott árusítók tartózkodhatnak csak. A fiatalabb korosztályba tartozóknak 9 óra 30 perctől nyílik lehetőségük ott vásárolni.

A fenti szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi. A központi vagy helyi rendeletek megsértése szabálysértésnek minősül, és 5000-től 500.000 forintig terjedő bírsággal sújtható.

Az ismertetett rendelkezésekkel összhangban Balatonszárszó területén újra látogathatók a szabad strandok, a játszóterek és a szabadtéri sportpark. Az Önök biztonsága érdekében az itt elhelyezett tárgyak és az egyéb közterületek virucid vegyszerrel történő fertőtlenítése folyamatos.

A Mikszáth K. u. 2. szám alatti központi strand karbantartási munkák miatt 2020. május 15-ig zárva marad.

 

A Közös Önkormányzati Hivatalban a személyes ügyfélfogadás egyelőre szünetel. Ügyeiket telefonon (84/362-501), postai (8624 Balatonszárszó, Hősök tere 1.)  vagy elektronikus úton (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) , illetve az „e-önkormányzat” portálon keresztül intézhetik.

A Könyvtár 2020. május 11-től - fokozott biztonsági előírások - mellett újra látogatható. Az átmeneti könyvátlátogatási szabályokról a későbbiekben külön közleményben tájékoztatja Önöket az Önkormányzat.

A József Attila Művelődési Házban felújítási munkálatok folynak, ezért az intézmény 2020. május 24-ig zárva tart.

 

Tekintettel arra, hogy a Korm. rendelet jelenleg csak a szabadtéri múzeumok nyitását engedélyezi, ezért a József Attila Emlékház egyelőre zárva marad.

A gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatosan tájékoztatom a szülőket, hogy a rendkívüli szünet továbbra is tart a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda és Mini Bölcsődében. Az intézmény a bölcsődés és óvodás korú gyermekek felügyeletét kiscsoportos formában (legfeljebb 5 fő), ügyelet megszervezésével biztosítja. Az ügyeletet kizárólag azon fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára biztosított, akiknek szülője vagy más törvényes képviselője – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli. Az ügyelet iránti igény Magda Ilona óvodavezetőhöz postai úton (8624 Balatonszárszó, Radnóti u. 10.), elektronikus levélben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy telefonos értesítés (84/362-502) útján nyújtható be. Az igényléshez a szülőnek írásban kell arról nyilatkoznia, hogy a gyermeke nem szenved fertőző betegségben.

 

Tisztelt Balatonszárszóiak, tisztelt Ingatlantulajdonosok! A járvány sajnos még nem ért véget, csak a védekezés lépett egy új szakaszba. A korlátozások feloldása mellett a lényeg nem változott: aki teheti, továbbra is maradjon otthon! Kérem, hogy csak kifejezetten fontos, halaszthatatlan okkal menjenek emberek közé! Különösen igaz ez az idős (elsősorban a 65 év feletti), illetve tartós betegséggel küzdő, legyengült immunrendszerű emberekre.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Balatonszárszó, 2020. május 04.

                                                                  Fekete János s.k.

                                                                    polgármester