Témakörök: Látnivalók  /  Köztéri alkotások

Várunk szeretettel Balatonszárszón!

Balatonszárszó a Balaton déli partján elhelyezkedő egyik legrendezettebb és legszebb település, kedvelt célpontja a családos, kisgyermekes pihenni vágyóknak, szabadidős programot, gyermekprogramot kereső családoknak, ugyanakkor lehetőséget biztosít az idősebb és a középkorosztály kikapcsolódásához is. Évről évre parkosítások, virágosítások varázsolják egyre szebbé és vonzóbbá községünket. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben való sokéves eredményes részvételért Balatonszárszó 2016-ban Az ” Év Települése „díjat kapta elismerésül. A szabadidő aktív eltöltésére tavasszal is a lehetőségek széles tárháza (kerékpár túrák, horgászat, borkóstoló a környék boros pincéiben, helyi termelői piac a falusi piac ízeivel) várja az ide látogatókat. Egész évben látogatható az aktív befogadásra késztető, interaktív kiállítást bemutató József Attila Emlékház, és az Újévi Szárszói Disznólkodásnak hála az év hidegebbik felében sem maradhatnak látogatóink szórakoztató lehetőség nélkül. A reformáció 500 éves évfordulója alkalmából 2017-ben adták át a „Megújulás útja” tematikus sétautat. A település központjában bárki 1-1,5 óra alatt végigsétálhatja a 10 állomásból álló 3 km hosszú utat. A megállókban a reformáció legjelesebb vívmányai és azoknak a mai életünkre tett hatásai olvashatók. Kívánjuk, hogy ez a mini zarándokút mindenkinek maradandó emléket jelentsen, melyet Balatonszárszóról „hazavihet”.

Az alábbi a látnivalók pedig minden bizonnyal maradandó emléket jelentenek majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt:

LÁTNIVALÓK BALATONSZÁRSZÓN

Csukás Színház

A 2011-ben felavatott Csukás Színház repertoárja olyan magas színvonalú családi, gyermek- és felnőtt előadásokat és koncerteket mutat be, amiért érdemes a nyári nyaralásunk idejét ezekhez igazítani. Hetekre leköltözik ilyenkor a budapesti és országos kultúra krémje és egy különleges hangulatú félig fedett kőszínházban ad otthont ezeknek a nagyprodukcióknak. A színház névadójának, a 2020. márciusában elhunyt Csukás István író-költő emlékrére  2020 nyarán szobrot avatott a község…
Több információért kattints ide

Megújulás útja

Településünk 2017-ben a Reformáció 500 éves jubileumának alkalmából egy új, hitélettel kapcsolatos sétautat avatott fel.
Több információért kattints ide

Vers Utca – Egyedülálló irodalmi élmény a magyar tenger partján

versutcaeegyben "A 2016-os „Balatonszárszó kulturális és aktív turisztikai fejlesztése” című pályázaton belül 2020 nyarán megvalósításra került a „Vers utca” elnevezésű interaktív elemekkel gazdagított, Balatonszárszó természeti, kulturális és szellemi értékeihez kapcsolódó projekt.

b. Gyarmati László író, újságíró ötlete alapján, majd 10 éves várakozás után 2020 januárjában elkezdődhetett a projekt szakmai előkészítése.

A projektrészhez kapcsolódóan 3 db kültéri hangbokszos versmegálló került beszerzésre, valamint 5 db versmegálló. Hasonlatosan a 2017-ben átadott Megújulás útja sétaútvonalhoz, a különböző állomások itt is egy-egy tematikára épülve mutatják be településünk és a magyar költészet szépségeit. Olvashatók és meghallgathatók többek közt József Attila, Babits Mihály, Kányádi Sándor, Illyés Gyula ismertebb versei csakúgy, mint Faludy György, Fodor András, Rónay György, Csukás István, vagy éppen Kemény Zsófia és Varró Dániel költeményei. A tematikus sétaútvonal csakúgy, mint a Megújulás útja egyedülálló élményt nyújt mindazoknak, akik a versekben szellemi-lelki feltöltődést keresnek, ezekben örömüket lelik. Természetesen nem elhanyagolható a projekt oktatási szempontból sem, hiszen a településre látogató diákcsoportok akár rendhagyó irodalomóra keretén belül is felhasználhatják a sétautat, de a célunk az, hogy gyermekektől az idősekig mindenkit megszólíthassunk. A József Attila Emlékházzal, a József Attila Művelődési Házzal, a József Attila Általános Iskolával és a Csukás Színházzal karöltve így válhat Balatonszárszó a József Attila kultusz és az irodalmi hagyományok valódi őrzőjévé."

Projektvezető és szakmai felelős: Matkovics Diána múzeumpedagógus

Református templom

A templom 1840-1843 között épült.
Több információért kattints ide

József Attila Emlékhelyek Balatonszárszón

Az egykori Horváth-kert panzióban 1955-ben nyílt meg a József Attila életét és pályáját bemutató kiállítás. 1970-ben a Somogy megyei Tanács megvásárolta az épületet, és a kiállítás anyagának bővítésébe kezdett. A hivatalos József Attila Emlékmúzeum 1972-től fogadja a látogatókat. A költő születése évfordulóján, 1997. április 11-én egy teljesen új, a helyhez jobban illő kiállítást avattak fel, melyet 2011-ben, Európai Uniós forrásból újították tovább, kialakítva a jelenlegi, a hazai kulturális intézmények és múzeumok sorában egyedülálló, interaktív élményt nyújtó kulturális teret. A kiállítás a költő életének utolsó időszakát idézi fel, és abból visszatekintve állít emléket az egész életműnek a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából, valamint magántulajdonban lévő dokumentumok, fotók, tárgyak segítségével. 
Több információért kattints ide

jozsef attila sirhelye

József Attila első sírhelye

A költőt a szárszói régi temetőben (megközelíthető a József Attila utcát keresztező Petőfi utcán balra, észak felé fordulva, a kereszteződéstől kb. 5-6 percnyi sétával) temették el és 1942-ig nyugodott itt. Sírja ma a Kerepesi temetőben van. Szárszói, később készült temetői emlékkövén az “Íme, hát megleltem hazámat” kezdetű, valószínűleg utolsó versének sorai olvashatók.

jozsef attila szobra

József Attila szobra

Az alkotás a költő nevét viselő általános iskola előtti parkban (Vörösmarty utca 6.) áll. Az egész alakos bronz szobor Tar István szobrászművész alkotása. A szobor eredetileg nem itt állt hanem a vasútállomás mellett. Az eredeti szobor gyorsan rongálódó anyagból készült, és 1955-ben öntötték ki bronzból. A 70-es évek elején az iskola és az óvoda között új parkot létesítettek, ekkor helyezték át, hogy méltóbb helyen álljon az alkotás.

jozsef attila emlekmu

József Attila Emlékmű

A Tóparti parkban állították fel 1996-ban az itt elhunyt költő emlékművét, amely Ortutay Tamás alkotása. A “szerelvényen” a költő versei olvashatók.

u3779 a41681 5f8075dbc3e66 6d62b429f587216e79667e02 1

Csukás István - mellszobor

A Balatonszárszón 2011-ben  létrejött Csukás Színházban 2020. július 25-én megemlékezést tartottak a nemrégiben elhúnyt író, költő tiszteletére, majd 11 órakor felavatták az épület bejáratánál elhelyezett mellszobrot. A szobrot készítette Megyeri János szobrászművész.

 

vasutallomas

Vasútállomás

A Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal egy állomása van itt, Balatonszárszó vasútállomás. Kezdetben egy őrház állt a Balaton felőli oldalon, melyet később kibővítettek egy felvételi épülettel. Első képe 1926-ból származik. 1937-ben itt lelte halálát József Attila költő. 2011-ben egy tűzesetet követően a régi állomásépületet elbontották, jelenleg a régi hellyel átellenben működik a MÁV állomásépülete.

Balatonszárszón található köztéri alkotásokról: több információért kattints ide

Új alkotások:

harcos szobor

Somogyi harcos: Szár László katonája ---- Faragta Móricz József ---- Állíttatta: Csuka Mónika, Horváth Ottó, Dr. Soós László

nagymama szobra

Nagymama szobor

A balatonszárszói római katolikus templom 2019-ben újabb értékes kinccsel gyarapodott. A településről származó Dr. Soós László orvos felajánlotta a tulajdonában levő 'Nagymama' című szobrot, amely egy erdélyi művész alkotása. A szobor a doktor úr nagymamáját formázza. Templomunk főbejáratánál került felállításra és megáldása 2019. december 15-én, ünnepélyes keretek között. A nagymama a templomba tart és ezáltal elődeink hitének követésére sarkall bennünket is!

Egyéb turisztikai célpontok Balatonszárszó környékén: több információért kattints ide