Tisztelt Balatonszárszóiak, tisztelt Ingatlantulajdonosok!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Kormány a mai napon arról döntött, hogy a 2020. március 28-án hatályba lépett kijárási korlátozást  határozatlan ideig  meghosszabbítja. Ez azt jelenti, hogy az otthonunkat vagy a lakóhelyünket továbbra is csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el.

Egyedül vagy a velünk együtt lakókkal ezután is ki lehet menni a szabadba sétálni, futni, kerékpározni, kutyát sétáltatni, de kérem, fokozottan figyeljenek arra, hogy ne csoportosuljanak, és másoktól tartsanak minél nagyobb távolságot (legalább  1,5 métert).

A jó idő beköszöntével azt tapasztaltuk, hogy jelentősen megnőtt a Balatonszárszóra látogatók száma. Sokan keresik fel köztereinket, parkjainkat. Településünk mindig örömmel látja a vendégeket, községünk nyaralótulajdonosait, sajnos azonban a jelen helyzetben ennek súlyos egészségügyi kockázata van, ezért a mindannyiunk érdekében további korlátozások bevezetését tartjuk indokoltnak.  

Valamennyi strand 2020. április 10. napjától visszavonásig lezárásra kerül. A Mikszáth K. utcai központi strand és a szabadstrandok területére belépni tilos, ott napozni, fürdeni, horgászni nem lehet.

A Tóparti park, az Óratér, a szökőkút körüli tér és a Központi strand parkolója a Kormány által kapott felhatalmazás alapján 2020. április 10. napjától 2020. április 13. napjáig szintén lezárásra kerül, ezek a területek Húsvéthétfőig nem látogathatók.

Ezeknek az újabb korlátozó intézkedéseknek a bevezetése az Önök egészségének védelmét szolgálják, ezért a továbbiakban is kérjük türelmüket és együttműködésüket. A fenti rendelkezések betartását a rendőrség és a polgárőrség ellenőrzi.

Balatonszárszó, 2020. április 9.

                                                                  Fekete János s.k.

                                                                    polgármester